lelkibéka

Kaptam ajcsiiiiiiiiiit

Bejött, kezében egy becsomagolt dobozzal

Kis idő eltelt addig ott volt az ő oldalán, és odaadta de úgy h áttette az én oldalamra
szépen be volt csomagolva Rudolfos csomagolópapírba...kérdeztem már az elején h teeeee csomagoltad ilyen szééépen?

Mert mit gondolsz a feleségem??!

Vigyorogtam

Akkor jött pont az asszisztens csaj, hogy locsolja a virágokat, aztán még egy kolléga utána, de még volt annyi időm h mondtam h én is hoztam ám valamit (viszont oda nem adtam)

Aztán átjött az én oldalamra és odaadtam neki a dobozt, és kaptam puszit

Egy fotós állványt kaptam :) Hogy megtanulhassak jó éjszakai képeket készíteni.

Kérdeztem, h na tőlem mit kaptáááál?
SÜTIT...
milyen sütit?
SÜTIT...
ok, de milyen, mondd ki!
minyon :D sárga minyon :D

Persze ennek is története van, azért kapta ezt. Gru-ban a minyonok vannak, és mindig kijavítja mikor mondom Minionra. Az ajándék ettől lett szeméyes.

És most itt a karácsony este. És hiányzik :S Talán legalább ő boldog ezen az ünnepen...

Tehát továbbra is az apró momentumok...

Az előző bejegyzés óta elég sok minden történt. Arra jöttem rá, hogy jobban le tudom írni amit érzek ha olyan mintha annak szólna akinek. Tehát marad a stílus egyelőre.

Az előző bejegyzésre következő nap megmondtam, hogy büszke vagyok rád. Büszke, mert átlépted a határaidat és megmondtad nekem, hogy zavaró a csacsogásom, zavaró a lényem. Akkor épp nem volt igazad de értékeltem azt, hogy elmondtad. Hisz neked ez nagyon nehezen megy.

Nem is tudom, hogy pár napra rá, vagy azt követő nap el akartalak hívni kávézni ide a közelbe és beszélgetni. De te azt mondtad h mondjam nyugodtan amit mondani akarok. Volt egy csönd, ami tele volt érzelemmel, tele volt a levegő valamivel amit még máskor nem érzékeltem. És igen, én is átléptem a határaimon. Úgy mint még  sose. Nem bírtam tovább magamban tartani az érzéseket, a ki nem mondott szavak hetek óta csak fojtogattak és folyamatosan gombóc volt a torkomban. (Most is van, de ez már részletkérdés.)

Tehát, a hallgatás után megmondtam, hogy belédestem, és hogy nem tehetek róla. Pontosan ezekkel a szavakkal ha jól emlékszem. Pedig mióta fogalmazgattam magamban a dolgot, szebbnél szebb szavakkal, mélyebbnél mélyebb érzésekkel. ÉS, nem tudtam elmondani. Te pedig már tudtad, szinte vártad, hogy mit mondok. Készültél rá, hiszen összeszedett választ kaptam. Élethelyzet, nem jó ötlet, nem is ismerlek csak mint kollegát satöbbi. És néztél, és mondtad, hogy maradjunk egyszerűen jó munkatársak. Én pedig bólintottam. Úgy beszéltél velem mint egy gyerekkel, türelmesen és megértően. 

Azóta kb ugyanolyan a viszonyunk mint az események előtt volt. Csak te tudat alatt kicsit máshogy viselkedsz. Vagy csak nekem tűnnek fel a dolgok. Persze, hogy legyezgeti a férfiúi hiúságod a dolog és jól esik neked is tudni, hogy van valaki aki így érez irántad. Pedig ha tudnád mennyire nehéz tud lenni.

Egy hónapja megkerestek másik állással kapcsolatban. Már le is mondtam róla, hisz nem kerestek. De most jött egy levél, hogy szeretnék ha bemennék interjúzni és ez nagyon felzaklatott. Az eszemmel tudom, hogy el kell mennem arra az interjúra. Hisz nem veszíthetek. Vagy igen? Elveszítem a reményt, hogy egyszer máshogy is lehet...bár reménykedni minek? Megint csak fájdalmat érezhetek rossz esetben. Elfogadni bármi is jön, na ez a legnehezebb és nekem a legnagyobb tanítás volt eddig is életem során....

Elhanyagoltam a blogomat...de zajlik azért az élet

Jelenlegi lelkiállapotomat jelentősen befolyásoló tényezők továbbra is ugyanazok, mint anno amiért elkezdtem írni a blogot.

Szabad -e beleszeretni valakibe, akibe már az elején tudja az ember, hogy nagyon nem kéne? Már a "kezdetektől" tudtam, hogy nehéz lesz elhatárolódnom a személyiségétől. Az idő meg csak dolgozik szépen. Megismertem közelebbről és elkezdett hiányozni ami nincs. Így jutottam még nagyobb kapcsolati válságba.

Az alany szintén a lehető legbonyolultabb élethelyzetben van. Nagyon hosszú kapcsolat, ami már házasság. A lelkem egy hullámon rezeg vele. Teljesen átérzem mit érez és miért. Arra vágyok amire ő is vágyik, és amit nem kap meg. Küzd valamiért amiért már nem érdemes. Elfogadni kellene, hogy lesz ahogy lesz.

Valahol lelki társam ő, de sok a különbség is. Kordában tudna tartani :D Holott pont tőle őrültem meg hónapokra, ami ijesztő méreteket öltött és neki hamarabb mint nekem. Azt vettem észre, hogy folyamatosan beszélek, kommunikálni akarok, ezáltal pedig érezni a "kapcsolatot". Úgy alakult, hogy neki ez sok lett.
Hogyan lett sok? Túl sokat adtam magamból ennyire egyszerű. Teljes mértékben magamat adtam, és annak a százszorosát is egyszerre. Most pedig elnémultam.

Az, hogy ő ezt látja - e, tudja - e, akarna - e bármit? Na ez itt a nagy kérdés. Nem tudom megítélni. Nem érzek most mást csak a feszültséget, a félelmet és a várakozást.

Egy ideje gondolkozom azon, hogy érdemes lenne naplót vezetnem. A blog ennek egy modern kori verziója, tehát a célnak megfelel.

Egyébként is volt aki azt mondta, hogy vezessem le a felesleges energiáimat. Ami van bőven, hogy őszinte legyek, főleg ha kávét iszom és mint valami mesehős felpörgök tőle :D

Ezzel kapcsolatos tüneteim:

• rengeteg beszéd
• rengeteg kérdés
• kötözködő hangnem
• indokolatlan vihogás

Mindezt egy irodában valósítom meg, ahol egyetlen közönségem általában egy pasi. Nem könnyű neki :D

Nem mennék bele egyelőre lelkizésbe, mindennek eljön az ideje :D Csak úgy gondoltam kéne valami első blogbejegyzés.

28 éves vagyok, nő és bonyolult az érzelmi világom. Régen sem volt egyszerű, de most még nehezebb. Igyekszem elengedni a dolgokat, élni a mának, feszegetni a határaimat.